2012. január 27., péntek

Csajtalálkozó, avagy a desszertes vasárnap




Eltüntem, csak egy kicsit. ..és, hogy miért csak most írom ki, mert zúzós hetem volt, még csak olvasni sem jártam be a blogokba!
A múlt hétvégén Életempárja elment a haverokkal disznót ölni, nekem pedig szombaton csörgött a telefonom. ...és beleszólt egy nagyon-nagyon régi lengyel barátnőm, még az egyetemről, hogy itt van Pesten és találkozhatnánk. Gondoltam, kihasználom a szalmaságot és meghívtam hozzánk vasárnap délutánra.  Aztán eszembe jutott, hogy még másokat is hívok, így aztán összejöttünk néhányan "régi csajok" vasárnap egy kis traccspartyra, remek volt!!!!
Na és persze valamit az asztalra is kellett tenni, hát hirtelenjében ezt készítettem (vasárnap délelőtt): Zserbógolyó, kuglóf marcipánöntettel és Gabriella pompás dió tortája (Lajos Mari-Hemző Károly után a 99 Tortás könyvből).



Én sajna nem tudok olyan szépen fotózni, mint Ti, hát csak ilyenre sikerült:
Gabriella pompás diótortája (99)
 Recept: 8 tojásból piskóta (8 tojássárgája felverve 160 gr cukorral, 8 tojás fehérje habbá verve, 40 gr darált dió 120 gr liszt, 1/2 dl rum) a töltelék: 3 dl tejből 5 evőkanál lisztet csomómentesen összefőzünk, kihűtjük és hozzákeverjük a 25 dkg Rámából, 20 dkg cukorból, 20 dkg darált dióból álló - jól kikevert krémhez. ebbe is lottyincsunk egy kis rumot, csak az ízéért, jót tesz neki. Tortát megsütjük, szétvágjuk, megtöltjük és az egyik krém réteg alá kentem egy kis Nutellát is!

Kuglóf marcipános öntettel (egy kicsit megégve, mivel életem első kuglófja és a szilikonos kuglófsütő felavatása is egyben, de az ízén nem érezni, hogy égett lenne)
 A kuglóf receptjét majd később megírom (Nigellától lestem el a Paprika c. műsorban). A marcipán öntet: 2 dl tejszínt megmelegítettem, beletördeltem 10 dkg puha marcipánt és 1 vaniliáscukorral édesítettem. Az öntet kevésnek bizonyult, mivel pillanatok alatt eltünt a kuglóf környékéről is. Máskor dupla öntettel kell majd készítenem!!

Zserbógolyó (egy barátnőm készítette, tőle van a recept)



Nahát ez a világ legegyszerűbb receptje: darálj le 20 dkg aszalt sárgabarackot, gyúrd össze darált dióval (amennyit felvesz), én ebbe is loccsintottam egy kis rumot, kigolyóztam, és étcsokiba mártottam. Ízlett mindenkinek, még a kolléganőimnek is ......és ami nagy szó, Életempárja is bekapott belőle egyet-egyet ,amikor nem láttam). Miért is titkolja, hogy szereti az édességet...???

Ja és némi pezsgő is volt, meg egy csomó régi fénykép, meg facebookon  nézgelődtünk családi képeket, meg jókat emlékeztünk, emlékeztünk, emlékeztünk....

Köszönöm Lányok, jó volt Veletek , máskor is össze kéne ülni egy kis pletyire, csak ne megint 26 év után, mivel, hogy 26 éve végeztünk a BME Gépész Karon!!




2012. január 17., kedd

Makacska játék - Könyvajánló

Sok-sok könyvem közül kettőt emelnék ki, illetve az egyik az egy sorozat. Szerintem Mindegyikőtök polcán ott van a 99 sorozat valamelyik része. Szerencsére szinte az összes könyvét sikerült beszereznem. Nagyon kedvelem Lajos Mari - Hemző Károly könyveit, mindegyiket!
Lajos Mari - Hemző Károly: 99






Ezt a sorozatot pedig azért, mert már régóta kedves segítőm a konyhában, szépek a képek, egyszerű receptek vannak benne és főleg, hogy olyan alkotórészekből készülnek az ételek, amik a napi életben is símán elérhetőek, nem kell érte a Nagycsarnokbeli kínai bolthoz vándorolni, vagy esetleg Bécsig autókázni, a sarki közértben is minden beszerezhető. Az első, amihez hozzájutottam a Sajt és tojásétel, rettentő sokszor készítettem belőle a sajtos képviselőfánkocskákat. Aztán a hidegtálasból a sonkatekercset, a sütisből Gabriella diótortáját és sorolhatnám napestig, hiszen minden könyvéből szinte majdnem minden második receptjét elkészítettem. 

A másik könyv egy nagyon régi könyv, édesanyámtól kaptam, értékét nemcsak a régisége adja, hanem az is, hogy édesapám kötötte be, nagyon régen, mivel a külső borítója tönkrement. A hátsó részén még nagyanyám kézzel írott receptjei vannak, az egyiken még dátum is van: 1937, tehát nem egy mai csirke ez a könyv.
bánffyhunyadi Hunyady Erzsébet:  
A jó házi konyha - A főzés tudományának új kódexe

A  bevezetőjéből idéznék néhány szót:
"A háztartástudomány: A legfontosabb tudomány, mert az a jó háziasszony, aki mennél kevesebből, mennél rövidebb idő alatt, kevés helyen, kevés fáradsággal tud rendes háztartást vezetni. „Ez ösztönzött engem arra, hogy e tudományt összegyűjtve megírjam és kiadjam, hogy örökül hagyjam egyetlen leányomnak és sok-sok kedves nőtársamnak.”
Sohasem tudhatunk, tanulhatunk belőle eleget! A magyar nő híres jó gazdasszony volt mindég. Ha kellett, egymaga egész gazdaságot vezetett és az idegen csodálkozva állott meg a rend, tisztaság, bőség láttán, aminek párját másutt nem igen találta.Az idő kereke nagyot fordult. Ma az a jó háziasszony, aki mennél kevesebből, mennél rövidebb idő alatt, kevés helyen, kevés fáradtsággal tud rendes háztartást vezetni....". "Ez a tréfásnak látszó mondat ma főszabálya a házvezetés tudományának. Kevésből: mert nincs sok. Rövid idő alatt: mert kell, hogy másra is jusson ideje. Kevés helyen: mert a lakások bizony összezsugorodtak, a régi hatalmas konyháknak, szobáknak, kamráknak híre sincs. Kevés fáradtsággal: mert ereje, munkaképessége másra is, kenyérkereső munkára, gyereknevelésre, magaművelésre stb. is kell."
(milyen aktuális még ma is, - kb 80-90 éve írták - nemigaz??!)




Mostanában Életempárja rákapott, hogy olvasgassa, nagyon érdekes leírások (háztartásvezetés) és receptek vannak benne, néha még felolvasást is tart nekem, hogyan kell rendes háztartást vezetni!




  

2012. január 15., vasárnap

rozskenyér - Limara_2

Elmentem Limarához és megnéztem, hogyan kell rozskenyeret sütni, aztán munkába állítottam a drágaságomat (akit Karácsonyra kaptam) és ripsz-ropsz  szombat délután megsütöttem életem - nem első - kenyerét, mivel kenyeret már sütöttem, de rozskenyeret még nem. Életempárja meg is jegyezte, hogy mióta eszem én este, ráadásul kenyeret, aztán amikor lefeküdtem, jött a kezében egy karéj kenyérrel és azt mondta...inkább ő takarít, de maradjak a főzés-sütésnél, és ha lehetne ezt minden hétvégén adjam elő, mármint a kenyérsütést. (volt egy kis vitánk úgy a szilveszteri vendégfogadás előtt, aminek az lett az eredménye, hogy január 1-től én inkább szögre akasztom a kötényt - ami nincs nekem - és mostantól magamhoz szólítom a porszívót, portörlő rongyot és csak takarítok, mivel ezt eddig a család többi tagja végezte - úgy ahogy.)
Nahát ennyit röviden a kenyérhez bevezetőnek. A receptet kicsit változtattam, mivel alapból rozsos kenyeret szerettem volna készíteni, így most leírom a receptet. Az eredetit ITT találjátok.
Hozzávalók
20 dkg öregtészta
2,5 dl víz
2 dl joghurt
1 dkg élesztő
2 ek. olaj
2 teáskanál só
csipet aszkorbinsav
40 dkg teljeskiörlésű rozsliszt (vagy tönkölyliszt)
15 dkg fehérliszt
1 tk. barnacukor
1-1 marék tökmag, len-,napraforgó-,szezámmag
1-1 evőkanál burgonyapehely és zabpehely
Az öregtésztát még reggel elkészítettem (20 dkg lisztet 4 dkg élesztőt 130 gr vizet összekevertem és a pulton hagytam). Délután aztán a kenyér hozzávalóit beletettem a dagasztógép táljába, jól összedagasztottam, majd hagytam kétszeresére kelni. Lisztezett deszkára borítottam, Limaránál látható módon összefontam, sütőzacskóba tettem, bespricceltem néhányszor vízzel, a zacskót lezártam, kelesztettem, majd 210 C fokon 15 percig, utána 190 C fokon 25 percig sütöttem. Kicsit "túlsült"!


Érdekes mód, nem kellett a maradékkal foglalkoznom, mivel nagyon gyorsan elfogyott! (Megint kaptam Nagyobbiktól, hogy ez nem igazság, olyan jó ez a kenyér, hogy rég evett kenyeret, most meg már este is eszik és nem is egy szeletet, tehát sürgősen hagyjam abba az ilyenfajta sütögetést!)

Jó étvágyat hozzá (még magában is nagyon finom, nem kell rá semmi!!)



Zsákbamacska ~ Tiffanylda üvegművek

Zsákbamacska ~ Tiffanylda üvegművek

Igen, Őnála jártam és sok szépet találtam, nézegessétek!!

2012. január 14., szombat

Játék Flóránál

Új év indult és mintha tavasz lenne, megpezsdültek a blogok. Bárhová nézek, mindenhol játékot hirdetnek. Nagyobbikam kérdezte, hogy én mikor fogok játékot indítani - szerintem még egy ideig nem, hisz alig győzöm a többiek játék feltételeit bevégezni, szeretnék egyik másikon indulni. Mint ez a poszt is mutatja, éppen az egyiken most indulok. Flóra az 1 éves szülinapi blogján indított játékot, olvassátok el Nála. ITT.
Én a Gesztenyés bonbonját készítettem el és rögtön annak egy kisebb változatát is.

Gesztenyés bonbon, ahogy Flóra készíti. ITT a recept, hogy olvassátok és lássatok még sok más finomságot is.

A másik változat: Fehércsokit olvasztottam, ezzel kentem ki a formát, megtöltöttem ugyanazzal a gesztenye töltelékkel és tettem bele 1 szem aszalt epret (Kisebbikem barátnőjének kedvére - jó étvágyat Réka!)




A képek Nagyobbikam kezét dícsérik (nem az enyémet!).

Jó étvágyat és Jó játékot!

2012. január 11., szerda

Köszönet a képért

Kedves Képguru!
Köszönet ezért a gyönyörű háttérképért!

...és ezért az aranyos cicáért is!!
Nézzetek körül az oldalán: Képguru


2012. január 8., vasárnap

Első lépés a FOGYI útján

Köszöntelek 2012. év. 
.....És köszöntelek kedves Olvasó, bárki légy is. Igen, ezt az évet muszáj lesz most már a Fogyókúrának ajánlani! Nem tűzök ki célt, mivel leírhatatlanul sokat kell ahhoz leadnom, hogy az ideális súlyt elérjem (ami nekem soha nem volt, még megboldogult lánykoromban sem, ezért mindig azt szoktam mondani,én szerintem egyből 65 kg-val születtem - szegény anyám....) ezért inkább csak arra hajlok, hogyha sikerül havi 1 kg-tól megszabadulni, az már igazi sikerélmény lesz. Ezt szerintem csak azok értik, akik már beleléptek - vagy át is lépték - abba a bizonyos klimax kórba. Én már remélem kifelé tartok, ezért most új életet kezdek (csak ott kell felvennem a fonalat, ahol a legutóbb abbahagytam). Szóval lassan vissza fogok szivárogni a sarki edzőterembe is (ahova először én jártam, csalogattam a lányomat, aztán most Ő jár és csalogat engem....hja ha a térdem nem fájna annyira, persze kifogás mindig van). 
Az étkezés, hát igen, belátom én, hogy bennem van a hiba, többet eszem annál, mint amire a szervezetemnek szüksége van.
Tehát reggelente indítok a szokásos facsart grapefruitommal - szerintem ez belefér a diétába. A kávémat mától a felére csökkentettem, tehát 3 dl tejes kávé helyett csak a fele, annak fele kávé, másik fele tej, egy édeske, egy kiskanál capuccinopor. (A cukor helyett eddig is mindent édeskével ittam). Aztán a reggeli abonett szendvics 1 pohár joghurttal. A hiba az volt, hogy egyből két szendviccsel kezdtem és ha még éhes voltam, megettem még egyet. Mostantól csak 1 szendvics, aztán a tízórai 1-2 gyümölcs (alma, mandarin). Nálam a banán kizárva, mivel engem fog. Ebéd a szokásos fitnesz ebéd (üzemi, vagy Teletál). És akkor itt jön a bukfenc, délután nem desszertezem semmit, hanem megint egy kis gyümölcs, estére (18 óra előtt!!) megint egy Abonett szendvics, vagy 1 abonett szelet háromszög sajttal.
..és akkor a mai ebéd (amit tegnap főztem, tegnap is ebből ettünk, kissé nagy lett az adag, így megesszük a maradékot). Levesnek főztem egy kis zeller levest (1 zeller, két szem krumplival, sóval, szerecsendióval, borssal megfőzve, turmixolva, tejszínnel behabarva - tudom ez nem diétás, de ennyi belefér.). Főfogásnak Életempárja Rácpontyot kért és kapott. Mivel ehhez külön szoktam elkészíteni a lecsót, most kicsit többet csináltam, hagytam belőle a csirkéhez. Nekünk - mi nem szeretjük a halat - 1,5 kg csirkemellet csíkokra vágtam, majd Knorr giros fűszerrel jól összekevertem, meg 5 evőkanál olajjal. Állni hagytam, majd serpenyőben hirtelen kisütöttem. Elfeleztem, az egyik felét beleforgattam a lecsóba, a másik felét így "natúran" esszük a hozzávaló dresszinggel (Knorr fokhagymás dresszingporból és joghurtból keverve). Mellé pirított zöldségköret, amit én úgy szoktam készíteni, hogy 1-2 evőkanál olívaolajon megpirítok 1 lilahagymát, 1 póréhagymát, 1 karalábét,3-4 sárgarépát, 1 fehérrépát, 1 cukkinit. Ezeket csíkokra vágom és a leírt sorrendben egymás után rakom bele a serpenyőbe, mindegyiknek hagyok egy kis időt a puhulásra. Amikor nagyjából kész van, akkor megszórom egy marék szezámmaggal. 

Balra a lecsós csirke, jobbra a giros csirke, alul a zöldségköret:

A másik köret: 5-6 céklát megpucoltam, szintén egy kevés oliva olajat kanalaztam a sütőbe, beletettem a céklát, sóztam, borsoztam és sütöttem. Hát ez még nincs kész, így kép sincs róla és az ízét sem tudom, remélem nemcsak ehető , de szerethető is lesz. 

Na Lányok kezdjünk neki!

HAJRÁ FOGYI!!!

Ja és túl vagyunk a Vízkereszten (tegnap a karácsonyfát is feltüzeltük - miután leszáradtak róla a díszek és lepotyogtak, szedni sem kellett ), szóval itt a
Farsang, lehet a farsangi menükön gondolkodni.


2012. január 2., hétfő

BOLDOG ÚJ ÉVET (kicsit megkésve)

Boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak (és azoknak is, akik nem olvasnak)!
Kicsit megkésve - de igaz szívvel - kívánok minden jót. 




Induljon 2012, jó egészséget és boldogságot, gyerekeitekben sok örömöt kívánok!

........és sok-sok veszteséget  (kg-t) a fogyókúrázóknak!!!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...