2011. szeptember 21., szerda

Tátracsúcs négyszögesítve

Látszik szegény blogomon, hogy visszamentem dolgozni, alig kerül be valami. Sajnos még a tátracsúcsra sem volt időm. Tücsökbogárnál olvastam, hogy kell régi nagy kedvencemet elkészíteni, és gondoltam, most jött el az én időm. Csakhogy ember lánya tervez és más úgy gondolja, hogy ember lánya mást csináljon.
 Így aztán elkészült a krém (amit Tücsökbogánál itt olvastam) de másnap már csak arra volt időm, hogy sütöttem egy gyors csokis piskótát, belekanalaztam a krémet, majd leöntöttem fehér mogyorós csokival. Kicsit másképp néz ki, mint a Tátracsúcs és megvallom, más az íze is (sok benne a tészta, hisz éppen a krém benne a lényeg).
Szóval ilyen a négyszögesített tátracsúcs.
A recept: készíts egy csokis piskótát 6 tojásból, 6 evőkanál cukorból, 2 evőkanál kakaóporból és 5 evőkanál lisztből. Vágd ketté és töltsd meg párizsi krémmel, amit itt találsz.  Öntsd le egy felolvasztott tábla fehér mogyorós csokival. Csak módjával fogyaszd, mert nagyon tömény és rettenetesen hizlal.
Egyél helyette inkább bio-krómot:

2011. szeptember 13., kedd

Ribizlis, te grízes (ja és RÉMRONDA)

Nem tudom, máshol hogy is van ez, de az enyémek még mindig imádják a tejberizst, tejbegrízt, így aztán, mikor Piszkénél ráakadtam erre a receptre, tuti nyerőnek gondoltam. És igazam volt.
Kicsit módosítottam a recpten, szerintem finom, de az enyém - szemben Piszkéével - rémronda lett.
Ezt az egy szeletet tudtam megmenteni a fotózáshoz, így szerintem a kép alapján nem is kap kedvet senki hozzá, ezért nézzétek meg Piszkéét!
Szóval a recept:
Süss egy 6 tojásos kakaós piskótát (6 tojásfehérje habbá verve, 6 tojássárgája kikeverve 6 evőkanál cukorral, bele 5 evőkanál liszt és 2 evőkanál kakaó, óvatosan a habot is belekeverni) gáztepsibe, vágd kétfelé és töltsd meg az alábbi krémmel:
Krém: 5 dkg grízt főzz fel 1/2 l tejben, csipet sóval, hűtsd ki, majd 1 RÁMÁ-t keverj ki kb 20 dkg porcukorral, add hozzá a kihült grízt és 50 dkg ribizlit.Kend rá az egyik lapra, tedd rá a másikat.
Keverj össze 1 citrom levét 5-6 kanál porcukorral és kend meg vele a süti tetejét. Hát az enyém látszatra teljesen eltünt a süti tetejéről, biztos, hogy fel kellett volna jól habosítani és úgy rákenni. Viszont a süti nagyon gyorsan elfogyott.
Az egy árva pédány képe itt:

Jó étvágyat! és jó munkát!

2011. szeptember 11., vasárnap

Válóok - a halmentes hét

Nálunk a válóok (mint Trollanyunál a koriander) a halmentes hét lenne (nem mintha nem lenne majdnem MINDEN nap hal valamilyen formában), bár én nem eszem halat, de elkészítem. Így barangolásom során láttam Tálalónál ezt a Halfasírt receptet.

Hozzávalók:

1/2 kg tengeri halfilé
3-4 gerezd fokhagyma
1 hagyma
egy csokor petrezselyem
1 tojás
1 zsemle
1 tk.dijoni mustár
só,bors
zsemlemorzsa,olaj a sütéshez
A halfilét kiolvasztom és összedarálom. A hagymát összevágom és kevés olajon megdinsztelem, szerintem így jobb ízű a fasírt. A fokhagymát összenyomom.A megdarált halhúshoz adom a vízbe áztatott zsemlét, beleütöm a tojást,az apróra vágott petrezselymet,a mustárt, a fokhagymát, a megdinsztelt hagymát, sót, borsot,  s egy kis zsemlemorzsát is szórok bele,hogy jól formázható masszát kapjak. Hűtőben pihentetem minimum egy órát,de inkább többet. Ezután kis gombócokat formázok,zsemlemorzsában megforgatom,majd bő olajban kisütöm őket. Hát nálunk ez az adag elfogyott 1, azaz egy nap alatt, pedig csak a párom ette. Nagyon jó feltét a spenóthoz pl. (annak, aki szereti!) Köszi Tálaló, még egy csomó receptedet lenéztem az oldaladról, a halasokat, párom nagy örömére.

2011. szeptember 10., szombat

Életem első díja!

Barbitól kaptam ezt a gyönyörű díjat, ami két díj, mivel nem nevezte meg, hogy melyiket kinek adja.
Nagyon köszönöm, komolyan jobban örültem neki, mintha kaptam volna valamilyen konyhai kütyüt. (Na persze a KitchenAid-et kivéve - Trollanyu).


Ígérem, hogy minél előbb továbbadom!

2011. szeptember 7., szerda

Mai napi lopkodásom - vajas puffancs a'la Illéskrisz


Hát igen, így megy ez a bloggereknél, kb. 2 órája láttam és annyira tetszett, hogy nem bírtam magammal, elloptem, megsütöttem és bizonyítékként most ide fel is teszem vajas, sajtos puffancs. De a receptet nézzétek meg nála: Illéskrisz.  
Én csak annyit módosítottam, hogy tettem bele egy kis reszelt sajtot is és az én fiam is azt mondta...


Megint rizsgombóc?!

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de engem a laposguta ütöget, amikor gyermekeim hazahozzák a nyitatlan chipses zacskót kilapítva. (Nem védekezésképpen, de nem mindennapos nálunk a chips, havonta kb. 2-3 zacskó a fogyasztásuk.) Ilyenkor jön a szokásos "tologatás' a konyhapulton, szépen szem elé rakom minden nap, mégsem tűnik el valamelyik táskájában, vagy egy tálkában a gyerekszoba irányában. Na ilyenkor ütöget engem az előbb emlegett méreg. Tegnap - a nagy sikerre valő tekintettel - megint összedobtam a nemrég "előadott" rizsgombócot, miközben szemeztem a pulton 2 napja pihenő lapos zacskóval. Aztán jött az a bizonyos szikra. Tücsökbogárnál olvastam a Kóciános szeletet, de most nálam nincs kilátásban rántott hús. Így a rizsgombócot dúsítottam az ehetetlenre morzsált chips-szel. És hogy ne legyen olyan "száraz", összedobtam hozzá egy kis paprika salátát.
A recept: megfőztem egy zacskós rizst, sóztam, borsoztam, most tettem bele petrezselymet, 2 tojással és egy zacskós chips-szel összegyúrtam, golyóztam (közepébe egy darabka háromszög sajtot tettem) , zsemlemorzsába forgattam és forró olajban kisütöttem.
Paprika saláta: vékonyra szeleteltem a paprikát és ecetes - folyékony édeskés - vizes saláta lével felöntöttem.
Jó étvágyat! 

2011. szeptember 5., hétfő

Szint-süti, avagy "mindentbele muffin"

A lányom most éppen az egyik egyetemen "gólya" és jó kis csapatépítésben van része. Ennek egyik nagyon jó ötelete: a most éppen kollégiumba beköltözött fiatalokat otthonról ugye jól ellátták a szerető anyukák süteményekkel. Viszont ugyanaz a süti nagy mennyiségben unalmas, így a kollégiumban a beköltözés után megrendezik a "SZint-sütizést", azaz a Gólya szinten egy régebben "'BATYUSBÁL"-nak nevezett dolgot. Mindenki bedobja a közösbe, amilyen sütit hozott és bárki bármit ehet. Nagyon jó ötlet. Hát erre sütöttünk tegnap muffint (mi pestiek, mivel a nem kollgésták is bemehettek). Persze mindez a lány a vasárnapi ebéd után adta elő, így hirtelenjében ez készült. Teljes egészében Ő csinálta, én csak a receptet hoztam.

A neve pedig onnan származik, hogy ebbe szoktam "belerejteni" a maradék csokitojást, nyuszit, télapót, "nemszeretem" édességeket, diőt, mogyorót, gyümölcsöt.
Hozzávalók:
25 dkg Ráma
60 dkg liszt
1 sütőpor
30 dkg cukor (fele barna)
4 tojás
2,5 dl tej
kakaópor (ízlés szerint)
és én mindig teszek bele több kanál lekvárt (szintén az kerül bele, ami valahogy nem fogy itthon), azért, hogy ne száradjon ki.
Összekeverem a hozzávalókat, és telerakom mindenféle maggal, darabokra tört csokival, gyümölccsel, aszaltféleségekkel. Muffinformában kisütöm.
Most a lányom megszórta még tortadarával is sütés előtt.

Hát jó étvágyat, főleg  Húsvét és Mikulás után jól alkalmazható.

2011. szeptember 4., vasárnap

Lecsóbefőzés, vagy "Szilvatorta túrós öntettel"

Ez az a süti, ami Életempárjánál - krémes után - talán még szóba jöhet, mivel nem kedveli az édességet. Így aztán ilyenkor szilvaszezonban el szoktam készíteni, ráadásul gyorsan elkészül, nincs vele nagy fakszni. Igaz, nem nagyon örült, hogy ott lábatlankodom - végre kezdi megérteni, hogy milyen volt nekem 20 évig, amikor befőzés közben ott járt-kelt  - a konyhában, mivel túlmértezte a lecsófőzést (nagyon belejött) és lecsóbefőzés lett a dologból. Így a meleg konyhát még én is melegítettem a sütővel, morgott is, hogy direkt aláfútök. Áááá, én nem is....
De jöjjön a recept:
Hozzávalók:
Omlós tészta:
300 gr liszt
123 gr vaj
csipet só
50 gr cukor

Töltelék:
2 marék mandula (nálam dió) durvára vágva
1 kd félbevágott érett szilva (nálam 75 dkg fért rá)
1 tk őrölt fahéj
50 gr cukor
150 gr túró (nálam 25 dkg)
100 gr tejszín (nálam 2 dl)
2 tojás
1 cs vaniliáscukor

Megírtam az eredeti receptet, kiegészítve a sajátommal, mivel nem volt kedvem a 25 dkg-s túrócsomagból és a 2 dl-s tejszínből a maradék felhasználáson törni a fejem, így beletettem az egészet, nem rontotta el.
Szóval az omlós tésztát gyorsan összegyújuk és fóliába csomagolva legalább 1 órát hűtőben pihentetjük.
A kerek linzertorta sütöt kimargarinlozzuk és beletesszük a kinyőjtott tésztát - én nem szoktam kinyújtani, beleteszem és szétnyomkodom (hiába, a lustaság - kihozni a kamrából a gyúródeszkát, kinyújtani a tésztát, letisztítani a deswzkát, visszavinni, most inkább nem).  A tésztára szórom a durvára vágott diót, majd kirakom csrépszerűen szilvával. Megszórom fahéjas cukorral. A túrót összekeverem a tejszínnel, a tojással,  vaníliáscukorral és ráöntöm a szilvára. 220 fokra előmelegített sütöben kb. 35 perc (nálam 200 fokon elég volt 25 perc) alatt megsütjük és megszórjuk porcukorral. Még a párom is megkóstolta, pedig nem eszik sütit.
Szerintem más gyümölccsel is ke lehet próbálni, pl. meggyel.

Jó étvágyat hozzá!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...