2013. december 8., vasárnap

Mikulás napi koncert


 Megint eljött a Mikulás napi koncert, az idén is örömmel készültem rá. Mézeskalács készítéskor előttem van, amikor a gyerekeim kicsik voltak, örömmel várták a süti sütést. Az alapot én megsütöttem, aztán a nappali nagy asztalán kiterítettem a sok-sok mézeskalácsot és a gyerekek díszítették. Az elején még csak a szórócukorral, aztán már a mázzal és nem olyan rég már a mézeskalácsot is Nagyobbikam sütötte. Sajnos már nem érnek rá ilyesmire, de majd egyszer eljön az unokák ideje is (remélem).
Így aztán a mézeskalácsot most nem gyermekeim örömére és az iskolába, hanem a kórus Mikulás-koncertjére sütöm. Minden évben gyerekeknek rendezünk koncertet, amin játékos zenei vetélkedő is van, aztán vendégül látjuk az -általában nem éppen a legjobb sorsú - gyerekeket egy kis édességre.
..hát az enyém nem egy szépség - látszik, hogy nem volt most sok időm - de ízre jól sikerült.

A recept lassan évtizedek óta ugyanaz:
5 dkg margarin
6 dkg cukor
12 dkg méz
Ezeket összeolvasztom, amig a cukor el nem olvad, aztán kihűtöm.
1 citrom
25 dkg liszt
1 sütőpor
1tojás
őrölt fahéj, szegfűszeg, szerecsendió
összekeverem és egy éjszakára hűtőbe teszem.
Másnap kiszúrom és megsütöm (óvatosan, gyorsan pirul).
Aztán 1 tojás fehérjét 10 dkg porcukorral kikeverek három részre veszem, mandula aromával, narancsaromával szinezem, ezzel megkenem a sütiket és megszórom cukorral. Sokáig eláll, ha már nagyon szárad a dobozban, akkor teszek mellé egy cikk almát.

(Nekem ez a fajta díszítés jobban bejött, a gyerekek egyszerűbben tudtak díszíteni így, mivel az írókázás nem sikerült. Ezzel a mázolgatással minden gyerek elbír).

Próbáljátok ki!

Áldott Adventet Mindenkinek!



...na itt látszik, hogy kissé siettem:



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...