2011. október 14., péntek

A BME-n LOPNAK!

Annyira forr bennem a méreg, hogy a padlizsánkrém eltevés után (amit holnap fel is teszek ide), inkább kiírom magamból. Délután kevergettem a padlizsán krémet, hogy legyen mit kenni a kenyérkére a télen, amikor a lányom hazaállított egy szál pulóverben az egyetemről. Szakadó eső, hideg, stb. Felháborodva mesélte, hogy beült az előadásra (kb. 4 sorra volt a hátsó akasztóktól), majd előadás után nyúlt volna a kabátjáért, és nem volt miért nyúlnia. A dzsekit tavaly kapta, nagy könyörgések árán, mivel egy derékig érő, kis fekete,"semmiség" volt, potom 17.000 Ft-ért. Nagyon berzenkedtem ellene, elvem, hogy legalább a fenék alá érjen a téli viselet, dehát sokáig kérte, így aztán nagy könyörgések árán megkapta. Most pedig HUSS, kabát nincs. A sok fiú kabát közül, pont azaz egy lány kabát kellett a tolvajnak. A múlt héten állítólag az egyik senior kabátja is eltünt innen. Mit csináljak, riasztós kabátot vegyek neki (még megszólal az előadáson)? Hát én is ide jártam, (csak én gépész vagyok, Ő meg villamoskaros), a mi időnkben valahogy nem volt jellemző, hogy az egyetemen lopjanak. Hová jutott ez a világ? És mit csinál az, aki kollégista és elviszik a kabátját? Persze a többiek kisegítik, hogy haza tudjon menni, de nem minden szülő tud ilyenkor másik kabátot venni a gyerekének.
Hát legalább kicsit kiírtam a dühömet. Ráadásul a másik meg beteg, kórházzal, infúzióval fenyeget az orvos, remélem jobban lesz ebből az "újkeletű kolerából" (reggel 6-kor 39 fokos láz, és rettenetes hasmenés). Az orvos szerint még össze is esnek a gyerekek.
Na jó, ez nem az én hetem, itt be is fejezem!

8 megjegyzés:

  1. Tényleg nincs szerencséd! Nagy bosszúság az biztos, de a férjem ilyenkor azt szokta mondani, hogy "A Duna nem folyik visszafelé." Ez nála annyit jelent, ez van nem lehet visszacsinálni, felesleges tovább rágódni rajta. Néha őrületbe kerget ezzel a dumával, de aztán belátom igaza van és nem lesz jobb, ha beleőszülök a problémákba. Az azért jó, ha az ember kibeszélheti magából. Remélem a lányod nem fázott meg!! A nagyfiadnak meg innen is jobbulást!

    VálaszTörlés
  2. Megdöbbentő amit írtál és nagyon elgondolkodtató. :( Hova tart ez a világ?
    A nagyfiad problémájára nagyon jó segítség lehet az aloe lé. Nálunk nagyon gyorsan szokott hatni.

    VálaszTörlés
  3. Hihetetlen, és nagyon szomorú, hogy ilyenné válik a világ. Nagyon sajnálom, de azért remélem a lányod nem fázott meg. A fiadnak meg mielőbbi gyógyulást kívánok, valami finom erősítő levest főzzél neki, hátha segít.

    VálaszTörlés
  4. Köszi Lányok!
    Jól estek kedves szavaitok!
    Szerencsére a fiam sokkal jobban van, a lány meg remélem, hogy nem fázik meg, csak ebben a fránya őszi hosszantartó köhögésben van benne.
    Aloa lé, az mire jó? Próbálok valami immunerősítőt diktálni beléjük, de nem hajlanak rá. A lányom a refluxa miatt nem fogyaszthatja a narancsféléket, vitamint nem hajlandó enni, a fiam szintén elutasította eddig mindezt, de most belemenne valmilyen gyógynövényes erősítésbe. Nekem évek óta a chaly-tea kúra jön be, ti mit ajánlotok?

    VálaszTörlés
  5. Én is a gyógynövényekben bízom, intenzív vitamin és ásványi anyag pótlásban, segíteni kell az immunrendszert, ami a pesti levegőtől amúgy is leterhelt. Felháborító, ami a lányoddal történt, de talán nem jellemző, legalábbis remélem. Ilyesmi ellen nehéz védekezni. Nekem színházban "veszett" el a felsőm az öltözőből (ami ne ingyenes, tehát vigyázhattak volna rá jobban is), nem is került elő. Jobbulást és ne pusztítsd az idegsejtjeidet, gondolj arra, hogy valakinek nagyobb szüksége volt a kabátra... bár attól még bosszantó!

    VálaszTörlés
  6. Vicuska!
    Köszi, próbálok nyugodni. De hogy nagyobb szükséges volt rá, hát..gondolj bele, bement az előadóba, úgy tett, mintha diák lenne - mert szerintem a diákok nem csinálnak ilyesmit, nagy a tisztesség és az összetartás - és nyugodt lélekkel elemelte, kivitte és szerintem eladta, hogy valami bódítót vegyen.

    VálaszTörlés
  7. Az aloe növény leve nagyon jó a hányásos, hasmenéses dolgok rövidre zárásához. Immunerősítő is. Nagyon jó bőrproblémák kezelésére külsőleg. Inni én a JustNahrin Vivialoe termékét használom, mindig van itthon belőle. Torok kezelésre, bőrpanaszokra pedig a Forever First-jét használom. Egyébként ha nincs ilyesmi akkor a Normaflor is enyhítheti a panaszokat.

    VálaszTörlés
  8. Köszi, a Normaflor-al próbálkoztam, de a vírus erősebb volt. Én a Chaly teával szoktam magam erősíteni, de a gyerkőcnek megpróbáljuk ezt az Aloét.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...