2015. november 22., vasárnap

Forralt bor (van, aki nem ismeri?)

...hát igen, van. Nagyobbikam kérésére teszem ide a "receptet". 
(Lemaradtak a Gólya hajóról, amit egy szempontból sajnáltak - nem ihattak forralt bort....hihetetlen, de nem ismerik a forralt bor receptjét.)

Szóval a forralt borhoz jó a fehér, a vörös bor, én vörös borból szoktam készíteni. Alap szabály - forralt bort nem kell a legjobb, minőségi borból készíteni, hiszen úgy is megfűszerezed ("átírod a bor eredeti ízét), "kifőzöd" belőle az alkoholt, így a drága bort ilyesmire nem szoktam elpocsékolni.

Az is ízlés szerinti, hogy édes, vagy száraz bort használsz. 
Én most az eheti receptet írom le, mivel az Ifjúságnak ez nagyon ízlett: tehát 1 üveg (7 dl) édes vörös és 1 üveg (7 dl) száraz vörös bort öntöttem fazékba. Ízlés szerint (tudom, a falra mászol ettől a kifejezéstől, kezdő koromban én is egy voltam vele) öntöttem bele barna cukrot - azaz kb. 2-3 evőkanállal, a főzés végén úgy is meg kell kóstolni és akkor még lehet bele tenni.  Tettem bele ízlés szerint (bocsi) fahéjat, szegfűszeget, kínai ötfűszer keveréket, borókabogyót, mazsolát, csipet borsot (elhagyható), vörös áfonyát, diót. Borsot akkor szoktam beletenni egy csipetet, amikor náthás időszak miatt készítjük. Régen még kevés pirospaprikát is tett bele Apám, hogy minél jobban kiizzadjuk a betegséget.
Én mazsolát, áfonyát és diót azért teszek bele, hogy legyek a kortyban egy kis ropogtatni való. Persze a diót már csak a végén pottyantom bele, hogy ne keserítse meg. Addig főzöm, amíg fel nem forr, aztán elzárom. Én nem szoktam sokáig forralgatni, de lehet kis lángon továbbfőzni, minél tovább van a tűzön, annál inkább "kifő" belőle az alkoholtartalom.

Tehát az "arányok" - megpróbálom jól leírni:

2 x 7 dl vörösbor (egyik édes, másik száraz)
3 evőkanál barna cukor (ha nincs, tegyél bele fehér cukrot, ugyanolyan jóízű és ugyanolyan káros a szervezetedre), amit kóstolás után, ízlés szerint módosíthatsz
1 mokkáskanál fahéj
csipet bors
6-8 szegfűszeg
3 szem borókabogyó
1 mokkáskanál ötfűszer 
1 csomag vörösáfonya (10 dkg)
1 csomag mazsola (10 dkg)
2 marék dió (csak a végén)

Van, aki tesz bele citrom és narancskarikát - én ezt csak akkor javaslom, ha van otthon kezeletlen gyümölcs, abból tehet bele, de felhívom a figyelmet, hogy vékony héjút vegyen, mert a héj alatti fehér rész keserű és megkeserítheti a bort (vagy szintén a végén tegyük bele, és akkor nem fő bele annyira, ezenkívül az ízesítésnél vegyük figyelembe ezek savanyító hatását, tehát kóstolás és édesítés a végén).

MIELŐTT BEFEJEZED A FŐZÉST, KÓSTOLD MEG ÉS ÍZESÍTSD!!

........és most capuccinós pohárban tálaltam és tettem mellé még egy kis diót (ami a képen már nincs), mert szerintem nagyon jó hozzá ropogtatni!

 Remélem, most már a Kollégiumban is tudnak forralt bort készíteni!!

2015. november 6., péntek

Ischler mandulalisztből



Sajnos az elmúlt időszak kissé húzós volt, sok-sok minden történt és nagyon sok dolgunk volt. (Nekem pl. nyáron a pécsi Európa Cantat volt az egyik legnagyobb élményem - mint szereplő - és az egyik legfárasztóbb elfoglaltságom - a munka mellett)....szóval kicsit lusta is voltam, így több mint egy éve nem írtam ide. Azért kaptam innen-onnan némi megjegyzést, hogy szeretnének látni újabb recepteket (a Kisebbikem is rosszul járt, mivel tavaly Karácsonykor azt kaptam tőle ajándékba, hogy az itt szereplő receptjeimből kártyát készített.....és ígérte, hogy idén Karácsonyra megkapom az újakat is....hát most sajna nem lesz mit kártyára varázsolni).
Más is szerepet játszott szegény blogom "elhagyásában" pl. a Nagyobbikam ugye nagyon messzire ment egyetemre - már hazajöttek - és nem volt, kinek főzzek. Életempárja csak halat eszik - meg is főzi magának a "mindennapihalászlevemetaddmegnekem"-et, Kisebbikem meg csak "csirkerizs" étrenden tengődik, hát az valahogy nekem nem kihívás. Magamnak pedig nem szoktam különleges sütiket, ételeket készíteni.
...de azért néha készül valami, ez a recept régebben készült és itt csücsül a Bejegyzéstárban, hát most elővettem, ezt mindkét gyermekem imádja.

Ischler - nálam mandulalisztből

30 dkg mandulaliszt
10 dkg darált dió
10 dkg por porcukor (xilit, vagy eritrit)
20 dkg vaj (vagy helyette kókuszzsír, ghí)
csipet só (mindenbe teszek)

 Az olvasztott - nem meleg - vajjal összegyúrom az egészet, majd hidegre teszem. Kinyújtom, kiszaggatom pogácsa-szaggatóval, majd kisütöm sütőpapíros tepsiben 
160 C-on , kb. 15 perc - vigyázz, gyorsan megég!!. Aztán összeragasztom saját készítésű ribizli lekvárral és csokiba mártom (ami nálam legalább 60-70 %-os étcsoki)
 






Sajnos az egydarabos, kettétört változatról lemaradtak a képek, olyan gyorsan elfogyott!

....és talán mostanában több időt tudok újra szakítani erre a szegény blogra...pl. Húsvétkor egy nagyon finom sonkakrém levest sikerült készítenem (Stáhl Judit receptje alapján), talán jó lesz karácsonyi levesnek is, finom és laktató és mutatós is.

2014. október 19., vasárnap

Borzas csirkemell a'la Trollanyu




 A face-n láttam és rögtön koppintottam, hiszen annyira guszta volt...és sikerült is lekoppintani, de receptért menjetek Tollanyuhoz, meg olvashattok nála még több finomságot is. Ide csak azért tettem ki, hogy meglegyen a gyűjteményemben.
Szóval amit koppintottam - borzas csirkemell, mégpedig zelleres bundában, teljesen diétás, zeller, tojás, kevés kókusz liszt, fűszerek, csirkemell. A körete - héjában sült édesburgonya - hát az valami isteni - és saláta egy kevés tökmagolajjal. Próbáljátok ki, nagyon-nagyon finom!!
 (Hát igen, mostanában nincs édesség, meg nyalánkság, csak ilyesmi - a lányomék sincsenek itthon, messze vannak, már sokat fogytak is, hisz nem eszik az itthoni tortákat, bonbonokat - szóval most nem az édesség járja nálunk).




2014. augusztus 26., kedd

Fekete kagyló leves

..hát megint régen jártam erre,
...szóval nyaralni voltunk a múlt héten az Isztrián és persze kedves Párom a harmadik napon célba vette a Pulai halpiacot, na aztán volt ott minden (fúj, utálom a halat és mindent, ami halízű). Viszont megfőzni megfőzöm. Vettünk Szent Jakab kagylót, fekete kagylót, halat és rákot, majd kijelentette, hogy mostantól magunk főzte ebédet eszünk. Én eléggé elkámpicsorodtam, mivel utálom a halat, én mit fogok enni? Így aztán megfőztem kedves Páromnak az éppen esedékes tengergyümölcsöt én meg dinnyét ettem (mivel első napon vettünk egy hatalmas dinnyét, azt is el kellett tüntetni). Persze azért néha  - amikor már minden halas cucc eltünt a hűtőből - elmentünk étterembe is, valami rendeset is enni.
 A legelső nap elővettem kedvenc írómat - akitől nagyon-nagyon sok receptet szoktam kölcsönözni - és kikerestem ezt a receptet.

 Tarka Bárka Fekete kagyló leves:
Hát a kép szokás szerint nem valami sikeres, de az íze....őszintén megvallva, még én is ettem egy tányérral.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy szeretem ezeket az ételeket készíteni, mivel nagyon gyorsan és egyszerűen készíthetők.

Hozzávalók:
2-3 dl fehér szárazbor (szerintem több is volt,  én csak szemre öntöttem)
1 kg fekete kagyló
fokhagyma (5,6 gerezd)
hagyma (1 fej)
tejszín (vettünk valami hasonlót a horvát ABC-ben)
só, bors, petrezselyem
oliva olaj

Elkészítés:
Sikáld le a kagylót (na erre szánjál kb. 1 órát, inkább többet, mint kevesebbet), amelyik kagyló nyitott, az nagyívben hajítsd ki a szemétbe (mivel mi tengerparton jártunk, így összesen 2 db volt erre "alkalmas"). Hideg fazékban tedd fel az olivát (piacon vettük házit, az eladó mondta, hogy hidegen kell indítani ezzel az olajjal) az apróra vágott hagymát, majd amikor megdinsztelődött, akkor hozzátettem a zúzott fokhagymát, egyet rottyant, felöntöttem fehér borral, beleöntöttem a kagylót, sóztam, borsoztam, fedő alatt megfőztem, (ki kell nyílnia mindegyiknek - ami nem nyílik ki, azt kidobni), beleöntöttem a tejszínt (2 dl), egy marék petrezselymet, megkavarni és forrón tálalni. Egész jó volt, a Párom 3 tányérral evett. Előételként Szent Jakab kagylót sütöttem (2 db) és salátával bevágta, Szóval egész jó volt az ebéd.

(....na most egy kicsit lenyugodtam, minden rendben lesz!!Vigyázzatok magatokra!)

Jó étvágyat! (Kedves Tarka Bárka, köszönöm a jó kis recepteket és a sok hasznos tanácsot!)

2014. május 26., hétfő

Hagymás, baconba tekert kacsamáj



Aki a hagymát szereti, rossz ember nem lehet szerintem, én és családom imádjuk! Ezért adom közre ezt az egyszerű receptet, hátha valaki elkészíti!
 

Hát ez az étel már régebben készült, de úgy gondoltam, hogy most ebben a diétázós, nyárra készülő időszakban "belefér".
Én szokás szerint - ahogy a nagykönyv írja - nem sózom a májat, de fűszerezni szoktam. Így ez a kacsamáj (kb 1 kg) állt egy kicsit jó sok majorannában, borsban. Aztán baconba tekergettem, nagyon sok hagymát vágtam alá és megsütöttem.
Gyors, egyszerű, nagyon finom és - bacont kivéve - végül is nem hízlaló étel.
Köretnek ecetes szilvát ettem hozzá.
Isteni volt!!
Próbáljátok ki!





2014. május 3., szombat

Party zselé- falatka 'ala Anna'

Nagyobbikam találta, készítette és kérte, hogy tegyem ide ki. Vitte a koliba, de néhány jó tanácsot adna annak, aki ilyet készítene.
Tehát kell hozzá:
néhány narancs jól megmosva, félbe vágva, kiszedve a belsejét
zselatin
vodka
szörp, ételfesték (mandula aroma)




Összekevered a vizet a zselatinnal, szörppel (ízlés szerint), megmikrózod (hogy meleg legyen a zselatin miatt), belekevered a vodkát(ha szeretnéd), beleöntöd a félbevágott, kipucolt narancshéjba, majd lehűtöd (1-2 óra fagyasztóban, vagy egy éjszaka hűtőben). Amikor megkeményedett, cikkekre vágod.



Jó tanácsok:
- ne melegítsd az alkoholt, mert elmegy az íze, alkoholtartalma (úgy számítsd ki a zselatinhoz szükséges folyadék mennyiséget, hogy meg tudjon keményedni, de csak a vízzel melegítsd fel, aztán öntsd hozzá az alkoholt)
- ne töltsd tele a fél narancshéjat, mert ahogy szilárdul, ki fog folyni
erősebben ízesítsd, mert a zselatin elvette az ízét, több aromát, vodkát kellett volna bele tenni.
- ízesítheted más szörpökkel, más alkohollal is
- több színből mutatósabb




Próbáljátok ki, fiataloknak bulira jó dolog!

2014. április 23., szerda

Erdei gyümölcsös krémtúrópite


Húsvét előtt láttam meg a facebookon ezt a  gyönyörűséges finomságot.Aztán megkerestem a "gazdáját", lemásoltam a receptet és bizony elkészítettem. Itt találtam  Zamat és íz, nézzétek meg, nagyon finom dolgok vannak itt.
Ez a süti Húsvét vasárnap készült, aztán szinte azonnal elfogyott, annyira sikere volt, hogy sütnöm kellett még egyet.....és őszintén megvallva, nem esett nehezemre, mert ilyen egyszerű, de nem hizlaló és mégis finom sütit még nem is láttam.
Szóval a recept:
1/2 kg túró
1 nagy pohár natur joghurt
4 tojás
2 főzős vaniliás pudingpor
8 dkg olvasztott vaj
cukor (nálam xillit) ízlés szerint

Ezeket beletesszük a turmixba és krémesre keverjük, majd egy kivajazott piteformába öntjük, a tetejét megszórjuk erdei gyümölccsel és légkeveréses sütőben megsütjük (20 perc 175 C, majd 20 perc 150 C-on). A sütésnél arra kell figyelni, hogy ne száradjon ki, tehát a széle már megsült (piskóta-szerű), középen még remegős, akkor jó, ki kell venni.

Próbáljátok ki, egyszerű, de nagyon-nagyon finom! Köszi Zamat és Íz!
 

sajnos szeletelt képet nem sikerült készítenem, mert addigra elfogyott!
 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...