2011. június 19., vasárnap

50. szülinap....

Ma van az 50. születésnapom. Bár az elmúlt időszakban volt némi sustorgás a családtagok között, azért erre nem számítottam.
Tegnap volt a lányom szóbeli érettségije, én is felvállaltam az un. szülői büfé segítést, így 3/4 7-kor már el is mentem itthonról. Végig izgultam a gyerekekkel az egész délelőttöt, Panka délre "volt hívatalos", ami azt jelentette, hogy 11-kor be is ment, 5 perces szünettel 15,30-kor ki is jött. Sikerült, túl van rajta. Aztán hazajöttünk, a kisebbik a barátnőjével a konyhában tevékenykedett, szegény kislány éppen felmosott (Dani nem tudom mit csinált, mivel nem közelíthettem meg kedvenc és eddig saját birodalmamnak kikiáltott helységet). Aztán átöltöztünk, mivel készültünk a közeli étterembe. Indulás előtt hívtak be a nappaliba, ahol is várt a felköszöntések sora, ajándékok (természetesen, hogy kaptam bonbon formát, ezenkívül Életempárjától egy csodás utazást Svájcba)

és egy gyönyörú torta (amit sajnos vacsora előtt nem lehetett megkóstolni).
Ez a maradék (mivel vacsora után megkóstoltuk): Nagyon finom, állítólag Dani csinálta (hát ezt csak olyan ember hiheti, aki nem ismeri az én kisebbikemet), de nagyon jól esett és finom is volt, KÖSZÖNÖM!
Aztán kissé késve indultunk az étterembe, ahol is váratlan meglepetésként várt a szűkebb Családom (anyukám, nagynéném, unokanővérem és családja), nagyon örültem nekik, eszembe nem jutott, hogy jönnek, hisz ma utaznak hajnalban. Sok-sok meglepit is hoztak magukon kívül:

Fontos kérés volt, hogy az ajándékba kapott könyvet feltétlenül írjam ki a blogba és kötelező belőle valamelyik receptet elkészíteni és kitenni (a szintén ajándékba kapott gyönyörű tálalón). Hát a könyvet ideteszem, az egyik receptet pedig - ígérem - hogy nemsokára elkészítem és köz kinccsé teszem itt:


A vacsi után még hazajöttünk "desszertezni", ennyi maradt a tortákból.

Még egyszer köszönöm, gyönyörű volt az 50.szülinap.

2 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...