2011. június 26., vasárnap

Kórusbuli avagy Lúdláb Brumianyó kedvére

Mivel a tegnap sütött baconos,sajtos pogácsámból alig maradt pár szem, újra neki álltam pogácsát sütni - hétfőn KÓRUSBULI!! Amire a lányoknak sütit kell vinni....dee hát a sajtos kissé már unalmas, így a tökmagos pogi került előtérbe. Szeretem ezt a pogácsát (már a kórus is szereti), nagyon finom még másnap, harmadnap is a főtt krumpli miatt és az igazat megvallva igazán nem nagy kunszt.
Juli tökmagos pogácsája:
1 kg liszt
40 dkg főtt, áttört krumpli
10 dkg libazsír
1 kocka RÁMA
2 tojás
3 dkg só
4 dl tejfel
30 dkg pirított tökmag
5 dkg élesztő cukros tejben megfuttatva.


Az egészet ebben a sorrendben össze kell keverni, keleszteni 50 percig, kinyújtani, szaggatni, tojással lekenve kisütni.

Persze nem lesz elég a pogi, így sütöttem édeset is Lúdlábfélét Brumianyó kedvére. A "féle" azt jelenti, hogy nem az igazi lúdláb krém került bele. A múltkori szülinapon a tortasütő fiatalok hagytak valamit a hütőben, a rézüstben. Csokinak néztem (nem tudom még mi lehetett benne), felolvasztottam, tettem bele tejszínt, RÁMÁT meg egy kis cukrot, majd összefőztem, kihűtöttem és a fagyasztóban pihentettem. Ma elővettem, kiolvadás után habosítottam, hát nem igazán a lúdlábas krém lett belőle. Tettem bele egy kis fahéjat és egy kis vajat, meg belekvertem egy egész üveg meggyet, hogy lazítsam. Sütöttem egy csokis piskóta alapot, rásimítottam a krémet, tetejére csoki került. ...és a Brumianyó (legkedvesebb kórustársam és remélem mondhatom barátném) kedvence, fehércsokiból a legújabb macis formámba kiöntve - csokimacik.
Kedves Kórustagok! Jó évzárást, jó bulizást, nagyon Kellemes nyaralást és jövőre (mármint szeptemberben) Veletek ugyanitt!!!

1 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...