2011. augusztus 27., szombat

Csokis meggyes rusztikus

Már nem tudtam ülni a fenekem, így aztán (na meg persze az ifjúság is édesség után kotorászott a kamrában) összeütöttem egy gyors desszertet, amit elég sokszor el szoktam készíteni.
Gyakorlatilag egy 6 tojásos csokis piskótát kell sütni.
Krém:
3 evőkanál liszt
1 vaníliás cukor
1/2 l tej
A lisztet csomó mentesen el kell keverni a tejben, beletenni a vaniliáscukrot és sűrű besamelt kell főzni, majd kihűteni (teljesen, mivel én régebben már langyosan felhasználtam és csodálkoztam, hogy a kész krémem "elfolyt").
25 dkg rámát kikeverünk 20 dkg porcukorral és 2 evőkanál kakaóval, beletesszük a kihűlt besamelt, 10 dkg darált diót és egy üveg lecsöpögtetett meggyet, Jól összekeverjük, nem baj, hogy a meggy darabokra esik, ettől lesz rusztikus. Rákenjük a piskóta tetejére, kihűtjük és csokival leöntjük. Én nem kedvelem a felolvasztott étcsoki-tetőt, mivel roppanós (hiába teszek bele olajat, vagy vajat, nem ízlik). A csokitetőnek 2 evőkanál kakaóport, 3 evőkanál cukrot, 8 evőkanál vizet összefőzök, majd lehúzva a tűzről beleteszek 5 dkg vajat és fényesre keverem. Ezt öntöm a süti tetejére.
Gyorsan szokott fogyni! Jó étvágyat hozzá!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...