2011. szeptember 5., hétfő

Szint-süti, avagy "mindentbele muffin"

A lányom most éppen az egyik egyetemen "gólya" és jó kis csapatépítésben van része. Ennek egyik nagyon jó ötelete: a most éppen kollégiumba beköltözött fiatalokat otthonról ugye jól ellátták a szerető anyukák süteményekkel. Viszont ugyanaz a süti nagy mennyiségben unalmas, így a kollégiumban a beköltözés után megrendezik a "SZint-sütizést", azaz a Gólya szinten egy régebben "'BATYUSBÁL"-nak nevezett dolgot. Mindenki bedobja a közösbe, amilyen sütit hozott és bárki bármit ehet. Nagyon jó ötlet. Hát erre sütöttünk tegnap muffint (mi pestiek, mivel a nem kollgésták is bemehettek). Persze mindez a lány a vasárnapi ebéd után adta elő, így hirtelenjében ez készült. Teljes egészében Ő csinálta, én csak a receptet hoztam.

A neve pedig onnan származik, hogy ebbe szoktam "belerejteni" a maradék csokitojást, nyuszit, télapót, "nemszeretem" édességeket, diőt, mogyorót, gyümölcsöt.
Hozzávalók:
25 dkg Ráma
60 dkg liszt
1 sütőpor
30 dkg cukor (fele barna)
4 tojás
2,5 dl tej
kakaópor (ízlés szerint)
és én mindig teszek bele több kanál lekvárt (szintén az kerül bele, ami valahogy nem fogy itthon), azért, hogy ne száradjon ki.
Összekeverem a hozzávalókat, és telerakom mindenféle maggal, darabokra tört csokival, gyümölccsel, aszaltféleségekkel. Muffinformában kisütöm.
Most a lányom megszórta még tortadarával is sütés előtt.

Hát jó étvágyat, főleg  Húsvét és Mikulás után jól alkalmazható.

5 megjegyzés:

  1. Ügyes a leányzó! Szintén BME?

    VálaszTörlés
  2. Igen, anyja nyomdokaiban halad, csak Ő VIK-es, mérnök informatikus, én meg (apja) gépész.

    VálaszTörlés
  3. Sok sikert a lányodnak az egyetemen:) Jól néznek ki a muffinok, énis bele szoktam csempészni a maradék csokikat, stb.

    VálaszTörlés
  4. No akkor sok sikert neki, a fiam is VIK-es, és szintén mérnök-infós, seniorként volt a gólyatáborban, akkor találkoztak:))

    VálaszTörlés
  5. Örülök neki, hogy így találkozunk, a lányom nagyon megkedvelte a seniorokat. Teljesen elhült azon, hogy a fiúk kérdezgették tőle, hogy mit tud ügyeskedni a konyhában (ebben sajnos nem ütött rám, de én is csak az Ő megszületése után kezdtem konyhatündérkedni).Most próbál "belépni" a sorba, már amikor van ideje.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...