2011. augusztus 29., hétfő

Gulyásnap, a babgulyás is az!

Most hétvégén volt a gulyásnap. Nálunk nem most volt babgulyás (ebben a melegben nem ilyesmire vágyik az ember), de a Gulyásnapra tekintettel most teszem fel a képét. Még a hüvös nyárban elővettük a fagyasztóból párom és barátai által saját kezűleg készített csülköt és babgulyás készült belőle. Tulajdonképpen a lányom noszogatott, hogy kerüljön fel ez is a blogra. Gondolom babgulyás készítése senkinek nem okoz gondot, inkább csak egy ötlet miatt írok róla. Történt ugyanis, hogy a Battai csárdában (Mátészalka felé a Battai erődben áll) ebédeltünk és babgulyás mellé frissen vágott lilahagymát hoztak. Kissé meglepődtünk, de mivel nálunk családi kedvenc minden hagymaféle, Életempárja megszórta a levesét bőven és megkostólta. Én sem bírtam ki, és megkóstoltam (én grillezett husokat szoktam inkább ennei, de ennek nem tudtam ellenállni, legalább egy kóstolásra), azóta kötelezővé vált a gulyás mellé a lilahagyma. Íme:

Azért a recept:
Egy éjszakára beáztattam a csülköt, hogy a só kicsit kiázzon belőle. Másnap feltettem főni, majd beletettem a szintén megáztatott babot, sót, kis babér levelet. Amikor már majdnem puhára főtt, beletettem a karikára vágott sárgarépát, puhulásig főztem, majd berántottam. Én szoktam a végén belekeverni egy nagy pohár tejfelt is. Tálaláskor bőven megszórjuk - szigorúan - lilahagymával.
Jó étvágyat hozzá!

4 megjegyzés:

  1. A babgulyásod nagyon finom, laktató étel! A hagymát én mellé adom kis tálban, pár éve ajánlotta valaki, jól illik hozzá.

    VálaszTörlés
  2. Szia Vicuska!
    Köszi, tényleg laktató étel volt, bár két férfiember mellett el is kél az ilyesmi. Azóta mi is több ilyen étel mellé kipróbáljuk a vágott lilahagymát.Mi is külön tesszük az asztalra és az tesz bel, aki akar (nálunk mindenki).

    VálaszTörlés
  3. Szia Gabi :)
    A férfiak valóban igénylik a minél tartalmasabb kaját! Nem utolsó sorban egészséges zöldségnek tartom a hagymát (is)... Majd én is kikísérletezem, mihez csempészhető még oda! :)
    Tetszik a blogod, ha nem baj, akkor beállok a követők sorába :)

    VálaszTörlés
  4. Örömmel fogadlak, sajna mostanában lesz időm írni (lesz-e erőm főzni is?), mivel porcleválás van a jobb térdemben.
    Jó étvágyat a receptekhez, én nem tudok olyan szép képeket készíteni, de remélem az ízek megfelelők lesznek.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...